A Kútvölgyi Kórház egykori bölcsődéje

A SOTE Kútvölgyi Klinikájának együttese a Kútvölgyi út és Kútvölgyi lejtő közé ékelődő tortaszelet-alakú telken éles kontrasztot mutat a lejtő túloldalán fekvő Szent János Kórház hatalmas épületcsoportjával. A János első épületei a XIX. század végén, "borongós" eklektikus stílusban épültek, csupa téglaburkolat, rizalit, torony. A két világháború közt felhúzott újabb épületek is megkísérelték továbbvinni e hangulatot a modern építészet keretein belül, például a szülészeti épület, mely világos, egyszerű tömegformálású, de téglával burkolt homlokzatával inkább a "másik modernként" aposztrofált, Hajós Alfréddal, Kozma Lajossal fémjelzett skandinávos modern építészet képviselője.

Ezzel szemben a Kútvölgyi Kórház főépülete nem sokkal a második világháború előtt épült, finom római iskolás hatást mutat, mégis egyértelműen modern, világos, formálása a tömegek kompozíciójára épül; Csánk (Rottmann) Elemér, aki 1936-ban pályázaton nyerte a végül 1941-42-ben felépült épület tervezési megbízását, ezzel a házzal a későbbi bővítések modern világát determinálta.

A hatvanas évektől a Kútvölgyi amolyan "celebkórház" funkciót nyert, a BM és a Honvéd Kórház mellett itt gyógyították a rendszer számára fontos embereket, így nem véletlen, hogy a hetvenes években az ÁÉTV-t bízták meg rekonstrukciójával. A felújítás vezető tervezője V. Pázmándi Margit lett; ő tervezte a kórház fölött, a Kútvölgyi út nagy kanyarjában 1972-ben felépült bölcsődét is.

A hetvenes évek lassan eluralkodó modern sematizmusában, mely a kivitelező vállalatok nyomása és az átlagos megrendelők szűkös anyagi lehetőségei folytán egyre inkább átvette a helyet a hatvanas években még gyakoribb kreatív, egyedi építészeti teljesítményektől, a bölcsőde funkció - különösen ilyen illusztris környezetben - amolyan építészeti jutalomjátéknak számított, ahol a tervező számára megengedett volt érzékenyebb (gyerekbarátabb) építészeti nyelv használata, mégha ez a költségek emelkedésével is járt. Pázmándi pedig jól élt e lehetőséggel, a modern szerkesztést és kreatív tömegformálást jó oldotta az ezidőben szokatlan sátortetővel, téglaburkolattal.

Igaz, a magastetőnek ez esetben szigorú funkcionális okai vannak: a négy, egyenrangú szekcióba szervezett bölcsődei foglalkoztató a sátortető két szimetriatengelyén felhasítással keletkező oromfalak bevilágítóin keresztül kap indirekt, természetes bevilágítást. A ház e két furcsa, egymásra merőleges hasítékkal egy origami sótartóra hasonlít messziről. A foglalkoztatók földszinti tere két oldalon is üvegfallal kapcsolódik az udvarhoz, ezeket nagy kiállású eresz védi a túl erős napsugárzástól; az altatóteraszok fölé egykor kinyitható vászonárnyékolókat lehetett kifeszíteni.

Az épület tömegformálása és részletmegoldásai építésekor, 1972-ben is szokatlanok voltak. Nincs ez másképp ma sem; a Kútvölgyi út kanyarulatában izgalmas sziluettet rajzol a tető az évszázados fák ágainak textúrája elé, bármelyik irányból érkezünk is: azt mondhatnám, városképi jelentőségű épület, helyi viszonylatban mindenképpen.

A ház évek óta üres, és ahogy ilyenkor lenni szokott, lassan pusztul. A bölcsődei funkció még a 2000-es évek elején megszünt benne; az ingatlant privatizálták, mai tulajdonosa, úgy látszik, nem szán újra gyerekzsivajt az erre a célra kiválóan alkalmas falak közé. Ez azért szomorú, mert ahogy az országban mindenütt, a XII. kerületben is hiány van bölcsődei férőhelyekben, másrészt a meglévő bölcsik gyakran a célra teljesen alkalmatlan épületekben működnek.

Sajnos, a blogon egyre több olyan épületet mutatok be, amelyek építészeti értékeik ellenére is haldoklanak. Félő, hogy V. Pázmándi Margit bölcsődéje, mely ma is korszerűen tudná betölteni e funkciót, ha sorsában nem következik be változás, nemsokára az enyészetté válik.


Irodalom:

Preisich Gábor: Budapest városépítésének története 1945-1990
Műszaki Könyvkiadó, 1998; p. 138.

Ferkai András: Buda építészete a két világháború között
MTA Művészettörténeti Kutató Intézet, 1995; p. 234-235.