2013. június 17., hétfő

Hotel Olimpia - a raszter fogságában



Az 1923-ban született Farkasdy Zoltán a hazai későmodern építészet egyik nagy ikonja. A dániások legendás csoportjából azon kevesek közé tartozott, akik a kényszerű tanulmányút során tényleg releváns tudás birtokába kerültek; neves dán építészek irodájában kapott munkát, többek közt a később a sydney-i operaház tervezőjeként világhírűvé vált Jørn Utzon mellett is.


Hazatérve lediplomázott, majd kisebb kitérőket követően id. Janáky Istvánnak, a korszak meghatározó építész mesterének munkatársa lett a Magasépítési Tervező Intézetben (MATI), majd az abból 1949-ben kivált KÖZTI-ben. Janáky ekkor tervezte a hódmezővásárhelyi Kultúrotthont is, a szintén Dániából frissen hazatért Jánossy Györggyel. Farkasdy első megépült, Janákyval közös épülete a Műegyetem Stoczek utcai (ma ST jelű) épülete. Farkasdy hamarosan műteremvezető lett a KÖZTI-ben. Igaz, ez az időszak épp a szocreál rövid hazai periódusára esett, mégis, ekkor is olyan tervek születtek a keze alatt, amelyek a kor kötött és anakronisztikus formanyelvének kényszere mellett is maradandóak a magyar építészettörténetben (pl. az Iparművészeti Főiskola - ma MOME - zugligeti épülete).


Alapító tagja, később főtitkára, majd alelnöke is lett a Magyar Építőművészek Szövetségének (MÉSZ). A szocialista realizmus kényszere alól felszabaduló Farkasdy komoly megbízásokat kapott. A budai Vár háborús foghíjainak beépítéséből több sikerült, és a szakma részéről is elismert ház az ő munkája. 1961-ben helyezték a Típustervező Intézetbe (TTI), ahol nagy munkákat kapott. Itt dolgozott, mikor 1970-ben, pályája csúcsán súlyos infarktust kapott. Felépülte után már nem vállalt komoly tervezési munkát, ehelyett az oktatásnak szánta hátra levő életét. 1982-től egyetemi tanár lett a Műegyetem Építészmérnöki karán, 1983 és '86 között vezette is a Középülettervezési tanszéket. 1989-ben, elég fiatalon, de gazdag életművet hátrahagyva hunyt el.


1970-es infarktusa előtt utoljára két nagy munkán dolgozott: Miskolcon 400 ágyas gyermekkórházat tervezett, Budapesten pedig a Normafán felépülő a Hotel Olimpiát. Ez utóbbi mai posztunk témája. A tervek 1968 és 1970 között készültek tehát a TTI-ben. Ez már a legvége a "hosszú hatvanas éveknek", sőt, inkább épp utána van. A magyar későmodern építészet így nevezett "aranykorát" ugyanis a szocreál hruscsovi beszédet követő kimúltától (a beszéd 1953-ban hangzott el, és még pár év telt el, míg az új szellemben fogant tervek megvalósultak) az "új gazdasági mechanizmus" 1968-as bevezetéséig szokás meghatározni.


A TTI amúgy sem volt épp a szabad építészeti ötletek megvalósításának ideális helye, mégis, Farkasdy az erősen kötött szerkezeti rendszerrel (Outinord rendszerű alagútzsalus építésmód) is képes volt szabadon formált, játékos épületet tervezni. A túldimenzionált tervezési program (188 szoba és kiszolgáló létesítmények) a környéken kialakult beépítési léptékkel erősen ellentmondásban volt: ezt a tervező úgy orvosolta, hogy aránylag alacsony (A+F+3), emiatt azonban vízszintesen hosszan elnyúló házat tervezett, melynek horizontális méreteit rengeteg tagolással oldotta fel.


A beépített anyagokra, így az épület külső megjelenésére is már erősen rányomta a bélyegét a hetvenes évek. Az 1972-re elkészülő ház homlokzatain is megjelenő előregyártott beton panelek egyhangúságát (ezek az alagútzsalus mezők rövid, szabad oldalát fedik a nagy üvegfelületek fölött) a kor "humánus" anyagával, a barnára pácolt (xylamon/xyladecor) deszkaburkolattal finomították, ezek mellet a nagy faanyagú nyílászárók határozzák meg az összképet. A deszkaburkolatból kihozható maximum a földszintes lepényépületnél lévő bejárati kubusok domború szemöldöke.


A ház évek óta üres, lassan pusztul. Bár vizuálisan, műszakilag és erkölcsileg is elavult külső burkát ki lehetne cserélni korszerű homlokzatra, vesztét alighanem ugyanannak köszönheti, amiért a Szabó István-féle Szervita téri irodaház is csak a válság miatt kapott időleges kegyelmet: az alagútzsalus építésmód 2,70-es szigorú fesztávja betonba van öntve, szilárdan és megváltoztathatatlanul. A szobák közti monolit vasbeton hosszfalak szinte lehetetlenné (és gazdaságtalanná) tesznek minden nagyvonalúbbá alakítási kísérletet. A mai szállodaipari sztenderdek pedig annyival tágasabb elvárásokat fogalmaznak meg a szobák méreteivel kapcsolatban, hogy a kettőhetvenes cellák legföljebb valamilyen alacsony besorolású (értsd kevés csillagos) szálloda üzemeltetését tennék lehetővé.


Persze, a rengeteg tonnányi vasbeton a bontást sem teszi épp könnyűvé, így a szálloda csak omladozik csendben, magára hagyva. Egy nagyszerű tervező egyik utolsó nagy szellemi teljesítményének, és a hetvenes évek mára elavult építőipari technológiájának emléket állítva.

forrás: Google Street View

Irodalom:

Preisich Gábor: Budapest városépítésének története 1945-1990
Műszaki Könyvkiadó, 1998; p.149.


Jékely - Sódor: Budapest építészete a XX. században
Műszaki Könyvkiadó, 1980; p. 162-163.


2013. június 2., vasárnap

Bréking: egy évek óta üresen álló, későmodern házat nem lebontanak, hanem újranyitnak - MRT Óvoda, Budapest, Völgy utca



A hetvenes évekre már világszerte elterjedt a könnyűszerkezetes építésmód, nem csak az ipari és mezőgazdasági építészet terén, hanem a középületek építése során is. Magyarországon, "a vas és acél országában" azonban valahogy nem honosodott meg a modern építészetnek ez az épület megformálására is ható szerkezetépítési módja. Végül az IPARTERV-ben, ami még ekkor is a hazai modern építészet (és a neoavantgarde kultúra) egyik zászlóshajója volt, 1970-ben kidolgoztak egy a középületek iparosított megvalósítására alkalmas, könnyű elemes építési rendszert. Vámossy Ferenc tanár úr óráiról úgy rémlik, a rendszert engedélyező hatóság nagyon nem akarta megérteni a könnyűszerkezetes építésmód előnyeit, így az elhúzódó iszapbirkózás eredménye egy meglehetősen nehéz, bumfordi "könnyűszerkezetes" rendszer lett... Tudjuk persze, hogy Ludwig Mies van der Rohe, a modern egyik nagy úttörője már a második világháború előtt is azzal szembesült, hogy az 1929-es barcelonai világkiállításra tervezett német pavilonjának acélpillérei nem felelnek meg tűzvédelmi szempontból, így körbe kellett őket betonoznia. Az őszinte szerkezetek nagy harcosa erre acél szelvényekkel burkolta be a betonoszlopnak látszó acélpilléreket, hogy a látogatóknak mégis acéloszlopoknak tűnjenek a teherhordó szerkezetek.


Visszatérve Budapestre, az iparterves Kévés György kapta a feladatot, hogy az új rendszerrel óvodát tervezzen a II. kerületi Völgy utca 1. alá a Magyar Rádió és Televízió dolgozói gyerekeinek. A hatalmas, ősfás telek erősen lejt a Völgy utcától lefelé, így a terepadottságoknak és a csoportszobák dél-keleti tájolási követelményének köszönhetően Kévés teraszosan eltolt, összetett tömegű épületet helyezett közvetlenül az utca mellé. A villamos ezen a szakaszon jó nagy robajjal fut be a Vadaskerti úti megállóba, pláne a hetvenes években, amikor még 1000-es motorkocsik közlekedtek, olykor zötyögő pótkocsikat rángatva, az 56-os vonalán, így a bejárat felőli oldalra a szervizhelyiségek meglehetősen zárt homlokzatát mutatja a ház. A csoportszobák ugyanakkor az ellenkező oldalra, a telek belseje és az Ördög-árok völgye felé néznek, sokkal nyitottabb és tagoltabb falakkal.


A 250 fős óvoda 5 helyisége az utca szintjén, míg másik öt egy emelettel lejjebb, közvetlen kapcsolattal az ősfás park felé épült fel. A teraszházak terén ekkor már elismertséget szerzett Kévés (pl. Meredek utcai teraszház, 1969) a kétszintes óvodát is eltolt szintekkel oldotta meg, nem csak oldottabb épülettömeget nyerve így a gyerekek által használt oldalon, de a felső szint foglalkoztatóihoz nagy teraszokat is, ellensúlyozva a közvetlen kertkapcsolat hiányát.


Az utca felőli, zárt homlokzat képét a függőleges, acél lamellasor határozza meg, ami végigvonul az közterületek felől, a függönyfalak előtt, és a rá rímelő acél-lamellás kerítés. Ezt a zártságot csak a bejárat nagy kinyúlású, könnyed előteteje töri meg, alulról meleg hatású fa lambériaburkolattal téve kissé barátságosabbá az egyébként meglehetősen rideg utcai megjelenést. A kert és a foglalkoztatók oldalán a lamellák nélküli üvegfelületeket színes parapetek teszik vidámabbá, bár ezek a mostanra összezárult őspark fáin és bokrain keresztül épp csak felsejlenek.


Az akkor már Superkids névre hallgató óvodát hét évvel ezelőtt zárták be. Az épület eléggé lepusztult, lamellái helyenként foghíjasak, a tető bádogozásán hiátusok és törések, csak a bronzhatású (feltehetően alumínium) nyílászárók csillognak selymes fénnyel, szinte, minta újak lennének.
 

A helyszíni fotózáskor azonban, nem kis meglepetésemre, egy a helyszínen dolgozó embertől megtudtam, hogy megkezdődött a leromlott ház állapotfelmérése, a következő, szeptemberi "tanévtől" kezdve pedig újra kinyit az óvoda a kerületi önkormányzat és a katolikus egyház közös üzemeltetésében, talán a nemrég a bulvármédiában hullámokat vető, szintén második kerületi, Labanc úti katolikus óvodabezárást kompenzálandó. Hát igen, az új köznevelési törvény kényszere nagy úr...


Az épület most állítólag csak kisebb felújításon esik át, így nagy, mára elavult energetikát képviselő üvegfelületei, és a vélhetően szintén nem éppen naprakész hőszigetelésű könnyűszerkezetes fal- és tetőszerkezetei komoly kihívás elé fogják állítani az üzemeltetőt, pláne, hogy a házban csak fűtési épületgépészet van, hűtésről nem gondoskodik semmi, és a lamellarendszer is csak a kevésbé releváns oldalon árnyékol, fixen, sem motorral, sem kézzel nem állíthatóan.


Ennek ellenére örülök, hogy a magyar építészettörténet e meglehetősen mostoha korszakában újdonságot képviselő épület nem pusztul el. Remélem, hogy néhány év elteltével sem fogják lebontani, hanem inkább komplex energetikai-építészeti korszerűsítéssel teszik majd alkalmassá a mai kor kihívásainak. A korszerű városfejlesztés nem a meglévő épületek ledózerolásában látja a jövőt, hanem a meglévő, üres vagy alulhasznosított épületállomány értékalapú megújításában, fejlesztésében. Ezzel nem csak a korábban beléjük épített energiát őrizzük meg részben, hanem csökkentjük a régi épületszerkezetek bontásából és megsemmisítéséből, valamint az újak létrehozásából és szállításából adódó környezetterhelést is. Hogy emellett olykor egy-egy megőrzésre érdemes ház túlélését is biztosítjuk, az csak hab a tortán...


Irodalom (és az archív képek forrása):

Preisich Gábor: Budapest városépítésének története 1945-1990
Műszaki Könyvkiadó, 1998; p.138.


Jékely - Sódor: Budapest építészete a XX. században
Műszaki Könyvkiadó, 1980; p. 53.