2009. május 21., csütörtök

Kik azok a "dániások"?

(Jánossy György)

A második világháború vége felé, amikor a német hadvezetés már egyre inkább számolt a katonai vereség lehetőségével, de talán még hittek benne, hogy meg lehet úszni a totális összeomlást, mérnökhallgatók egy részét próbálták átmenteni Németországba, abban a reményben, hogy a birodalom központja a csatlósországok elvesztését túlélheti, és akkor szükség lesz az újjáépítéshez fiatal mérnökökre. (Legalábbis ez volt a félhivatalos verzió, sokak szerint azonban csak lövészárok-tölteléknek volt rájuk szükség...)

A Műegyetemről egy majdnem teljes évfolyamot vittek el, köztük építészek tucatjait is. Hónapokon keresztül vándoroltak Németország felé, közben hetekig egy-egy útba eső falu tornatermében vagy csűrében folyt a tanítás, a kísérő tanárok vezetésével. A háború utolsó hetei viszonylag szerencsésen, valahol német területen érték őket. Ekkor a társaság két részre szakadt; a "déli vonat" utasai Dél-Európa felé vették útirányukat, míg az "északi vonaton" utazók végül Dániában kötöttek ki (ezen utazott az építészek nagy többsége is).

Dániában hivatalosan hadifoglyoknak tekintették őket, de az eleinte zárt tábor kapui hamar megnyíltak, ki-ki megpróbált munkát találni és pénzt keresni. A szerencsésebbek építészirodákban kaptak munkát (Farkasdy Zoltán például Jörn Utzon mellett), itt tanulták azt, amit aztán hazatérésük után kamatoztatva "dániás magyarokká" váltak. Nem mindegyikük tért persze haza, a "szabaduláskor" többen maradtak, többen meg Nyugat-Európa, Amerika felé vették az utat.

(Farkasdy Zoltán)

A "déli vonat" utasai nem voltak ilyen szerencsések, a vonatot a háború utolsó napjaiban amerikai légitámadás érte; jónéhány műegyetmista diák és tanár halálát okozva.

A témát több könyv is feldolgozta, én Bartha Tibor (1) beszámolóját olvastam, rajta kívül Madaras Jenő is leírta emlékeit (2); Palasik Mária végül történészi igénnyel is feldolgozta a témát (3). Ezek alapján pedig Papp Gábor Zsigmond két nagyon szép dokumentumfilmet is leforgatott (4), (5).

A "dániások" hazatértük, 1946 után megtermékenyítően hatottak a háború pauzája után újjáéledő hazai modern építészetre. A legismertebb dániások közé tartozott például Farkasdy Zoltán és Jánossy György.


(1) Bartha Tibor: Szia Madár: a Műegyetem építészmérnök hallgatóinak ödisszeája a második világháborúban, Koppenhága, [Szerző K.]

(2) Madaras Jenő: Hamvazószerda [1993]

(3) Palasik Mária: A Műegyetemisták Odüsszeiája 1944-1946 [Műegyetemi Kiadó, 2007]

(4) Hamvazószerda, színes magyar dokumentumfilm, Papp Gábor Zsigmond, 64 perc, 2004.
Közreműködők: Kajtár Lajos, Kerekes Szilárd, Kovács László, Madaras Jenő, Madaras Jenőné

(5) Menekülő egyetem, magyar dokumentumfilm, Papp Gábor Zsigmond, 52 perc, 2005.
Közreműködők: Adamis Géza, Bartha Tibor, Dénesi Ödön, Dragonits Tamás, Hanusz András

Budapest, Béke tér 10.

A XIII. kerületi Béke tér egyik oldalán, a Szegedi út torkolatában áll egy üres, vélhetően bontásra váró ház. A mellette már majdnem a teljes háztömböt megevő "Centrál Park" nevű legújabbkori mázas lakótelep nyilván előbb-utóbb ide is kiterjed (legföljebb pillanatnyilag a válságra való tekintettel sztendbájba kapcsoltak az építtetők).
Hogy irodaház volt, vagy iskola, vagy valami egyéb, még nem tudtam kideríteni; a tömbre szóló szabályozási terv tanulsága szerint mindenesetre eltűnésével számoltak a várostervezők.

A ház amúgy nagyjából mindazt megtestesíti, amit Corbu néhány évtizeddel korábban lefektetett az "Egy új építészet felé"-ben; modern a szó eredeti, fundamentális értelmében: tekintet nélkül a tompaszögű utcasarokra, szigorú, derékszögű koordinátarendszerű épület, modern sarokfelfogással (vagyis anélkül); tér felé a főhelyiségek szalagablakaival, a Csata utca felé bütühomlokzattal (igaz, ezt elegánssá teszi a lépcsőházat teljes egészében a homlokzatra kirajzoló üveg függönyfal és a mészkőburkolat).


Hogy helyzetére mégis reagáljon, a nagykönyvben megírt, pillérekre kiváltott, és azok alá árkádosan behúzott földszint a mellékutca felé kibújik a ház négy emelete alól, tompaszögű lepényépülettel képezve térfalat ott is.

A főhomlokzat négy emeleti ablaksora kihasználja a szigorú modern stílus szűk homlokzatalakítási eszköztárát, az egyes szintek ablakai "játékosan", szintenként más-más sorolási renddel állnak össze szalagablakká; az első emeletiek mind egy irányba néznek, fölötte szintenként egy tengelynyi eltolással, páronként egymás felé fordulnak.

Még a szomszédos, magastetős, eklektikus házhoz is úgy csatlakozik, ahogy az iskolában tanítják a modern elveket: behúzott, eltérő homlokzati osztású, "lukarchitektúrás" nyaktaggal.

Látom lelki szemeim előtt, milyen elegáns, mai értelemben vett modern középületté válhatna a ház egy értő, színvonalas rekonstrukció során, mégsincs sok kétségem, hogy nemsokára már csak képek fogják őrizni emlékét a cybertérben.

2009. május 13., szerda

OFF: Építészet a szépirodalomban 1.


Néhány éve barátaimmal listát kezdtünk írni, könyvekről és filmekről, melyek témája távolabbról-közelebbről kapcsolódik az építészethez, de szépirodalomként születtek, nem építész, építészettörténész vagy kritikus tollából (vagy kamerájából). Ez elég pongyola körülírás, de azt hiszem, érthető, mire gondoltam...


Bár nem e darabbal akartam kezdeni a kitekintést, mégis előre kivánkozik Horváth Márton 1970-es, Holttengeri tekercsek című regénye. Hogy miért? Mert a bevezető posztban említett Építészeti vita világába enged betekintést, még akkor is, ha Horváth maga íróként a szocreálnak a hazai szépirodalomba való beültetésén dolgozott.


Adott tehát egy író (irodalompolitikus), aki a hetvenes évekre eljut oda, hogy számot kell vessen saját korábbi életével, abban elkövetett hibáival. Hogy önéletrajzi regényének főszereplőjétől kellőképp el tudjon távolodni, a történetet az építészet világába tolja át, abban reménykedve, hogy e távolságtartás mélyebb önkritikát tesz lehetővé - sajnos, saját korlátait még így sem képes átugrani...


A történet ettől függetlenül érdekes: Horváth könyvbeli karaktere idős, megvakult építész, aki az Építészeti vitát követően, mint a szocialista realizmus élharcosa, hirtelen került a tervezőintézeti szamárlétra tetejére, ahol nem kis közutálatot vívva ki, fél évtizeden át "uralkodott", és próbálta betörni a "kozmopolita, formalista" modern építészetben hívő kollégáit, hogy azután a hruscsovi fordulatot követően annál mélyebbre zuhanjon. A helyzet fonákságát az adja, hogy mint korábban fontos, vezető tisztségviselőt, még akkor sem rúgják ki, amikor már szinte teljesen megvakult. Bár érzi, hogy lenézik, utálják, az igazi számvetést neki magának kell elvégeznie, miközben olyan alibi-feladatokkal látják el kegyelemből, amik számára is egyértelművé teszik, valójában már fölösleges az iroda számára.


Horváth Márton még 1970-ben, másfél évtizeddel a szocreál korszak vége után sem képes igazán szembenézni tévedéseivel, próbálja a gyakorlati megvalósítás hibáira fogni a kudarcot az elvek valódi revideálása helyett. A könyvet mégis javaslom mindenkinek, aki meg akarja érteni a magyar művészeti életet majd egy évtizedig eltorzító szocialista realizmus kapcsolatát a való világgal, a kortárs nemzetközi modern gondolkodással.


Ui.: Csak nem régen fedeztem fel, hogy film is készült a könyv után, az iró filmrendező lánya, Cantu Mari, akinek gyerekkori karakterét Horváth szintén beleírta a regénybe, felnőttként elkészítette saját verzióját. Nem láttam ugyan, de érdekes lenne megszerezni...

2009. május 8., péntek

Hódmezővásárhelyi Kultúrotthon



Nemrég került az érdeklődés sugarába (újra) a Hódmezővásárhelyi Kultúrotthon, annak kapcsán, hogy az eredeti alkotópáros egyik tagjának, idősb Janáky Istvánnak építész fiai, ifjabb Janáky István és Janáky György tervezik a ház rekonstrukcióját. Az Építészfórumon a rekonstrukció kapcsán kibontakozó vitát itt nem szeretném folytatni, viszont mindenképp szentelnünk kell egy posztot ennek a gyönyörű háznak.





Id. Janáky 1948-49-ben, vagyis a klasszikus és későmodern közti rövid, kapocsként is értelmezhető periódusban tervezte Jánossy Györggyel. Jánossy dániai tapasztalatai, lévén a "dániás építészek" egyik jelentős tagja volt, még igen melegen éltek ekkor, egy évvel hazatérte után, és ezt le sem lehetne tagadni, elnézve a ház finom téglaarchitektúráját. (A "dániásoknak" még majd szentelünk egy posztot...)


Néhány éve, még nem ismerve a házat, Hódmezővásárhelyen barangoltam, és a kisléptékű, mezővárosias házikók meg néhányemeletes modern lakótelepi házak közt messziről feltűnt a zsinórpadlás környezete fölé magasodó tömege. Ahogy hátulról, a kis lakóházak felől közeledve egyre jobban kibontakozott ez az épület, úgy álltam ott, mintha ufót láttam volna leszállni az Alföld közepén (na jó, szélén...).


A képek jelentős része az oldalsó és hátsó nézetekből készült, nem véletlenül...

Kerka Áruház, Lenti



Múlt hétvégén Lentiben jártam. A lehető legtávolabb a fővárostól, 250 km-re, a szlovén határ mellett. A középkori mezővárost, mely az újkort nagyközségként érte meg, a hatvanas évek közepén kezdték városiasítani, amikor megyei határozat született, hogy Lentit a megye (Zala) harmadik legnagyobb ipari és közigazgatási központjává kell fejleszteni. Ettől kezdve épültek központjában a modern épületek, köztük is ez a pillanatnyilag üresen álló, Kerka névre hallgató áruház (nevét a település határában elfolyó patakról kölcsönözték). Meglepően expresszív tömegformálásával egyből feltűnt; alig találni rajta két párhuzamos vonalat. Érdekes lenne látni az alaprajzát, vajon miből következtek a furcsa, szögben álló felületek. Tervezőjének személyét egyelőre nem tudtam kideríteni, remélem, előbb-utóbb megtalálom. Sajnos, komoly fotógép nem volt nálam, így maradnak a telefonos képek... Update [2015.06.30.]: Boór Zoltán egykori KÖZTI-s építésszel beszélgettem. A Középülettervező Vállalat előtt a SZÖVTERV-ben dolgozott, mint elmondta, itt készültek a Kerka Áruház tervei is, ifj. Hübner Tibor építész vezetésével.




2009. május 7., csütörtök

MTA-KKKI, Budapest


Hóka László az Iparterv tervezője volt; családi szálakkal (is) kötődik a klasszikus modern építészethez, felesége Molnár Éva textilművész, Molnár Farkas lánya. Egyik legnagyobb megépült munkája 1963-ból az MTA Központi Kémiai Kutató Intézete a budapesti II. kerületi Pusztaszeri út 59-67. alatt. A fegyelmezetten telepített, szigorú architektúrájú épületegyüttes jelképe az út melletti menzaépület, mely az irodák földszintes lepényépületének szélén billeg, markáns konzollal lógva az előkert fölé. A menza tömegének és a földszinti épületnek finom, árnyékhornyolt kapcsolata, a belső érdekes, hullámos álmennyezete (valódi mennyezete?) a kor figyelemreméltó épületévé teszik a házat.



2009. május 6., szerda

Mi az a későmodern?

A modern építészet (és építészek) helyzete a háborút megelőzően nem volt épp' könnyű Magyarországon. A Horthy-rendszer ön-reprezentációjának sokkal jobban megfelelt a historizáló pompa, példának okáért Wälder Gyula neobarokk házai. Épültek azért szép számmal modern épületek, mégis, amikor vége lett a háborúnak, az építészek java kitörő lelkesedéssel vetette bele magát az újjáépítésbe, a sokszor tragikus állapotokra fittyet hányva, modern szellemmel, optimizmussal pótolva az erőforrásokat. Olyan házak épültek e rövid pár év alatt, mint a MÉMOSZ székház a budapesti Dózsa György úton, a Kertészeti és Szőlészeti Főiskola Ménesi úti épülete vagy a hódmezővásárhelyi művelődési ház.

Az 1947-48-as politikai fordulatot hamarosan követte az ideológiai irányváltás is. az "Építészeti Vita" során a kommunista rendszer ideológusai "meggyőzték" a magyar építészeket, hogy a >formalizmus< elavult, és ahogy Sztálin néhány évtizeddel korábban a Szovjetúnióban kiadta a jelszót: a parasztoknak oszlopfő kell... Így ült rá a szocialista realizmus árnya a művészetek minden más ága mellett az építészetre is. Szocreál = szocialista tartalom + nemzeti forma... Probléma csak a nemzeti formával volt, némi keresés után a magyar klasszicizmus formai jegyeit találták rá alkalmasnak, hogy becsomagolják vele a "szocialista tartalmat", vagyis munkáslakótelepeket, pártházakat, művelődési otthonokat, a főváros mellett elsősorban az újonnan létrehozott "szocialista városokra", Sztálinvárosra vagy Leninvárosra koncentrálva. A klasszikus modernen nevelkedett magyar építészek időnként még e mankóval is létre tudtak hozni maradandó építészeti alkotásokat, mint az Iparművészeti Főiskola Zugligeti úti épülete (Farkasdi Zoltán), vagy a Műegyetem R-T-H épületei (Rimanóczy Gyula). Tudjátok, miért R-T-H? Rákosi Tudás Hatalom...! Mindeközben pedig néhány műhelyben (főként az Ipartervben) szinte illegálisan űzték a modern építészeti tervezést.

Az első Nagy Imre-kormány konszolidálta légkör viharként söpört végig az építészeten: a tervezők oly gyorsan rázták le magukról a szocreált, mintha itt se' lett volna. A "forradalom" hevességét jól mutatja a történet, miszerint Dúl Dezső, Hruscsov híres beszédét követően az asztalán lévő, a háborúban felrobbant Ragent-házak helyére tervezett foghíjbeépítések tervét néhány nap alatt átrajzolta, egyszerű, modern homlokzatúvá alakítva a papíron eredetileg szocreál házat, nem kicsit magára haragítva így műteremvezetőjét.

A későmodern igazi kibontakozása a Kádári konszolidáció idejére jött létre. Számtalan köz- és ipari épület épült, meg lakóházak módjával. Olykor még kisérletezgetésre is lehetőség nyílt, az Óbudai Kisérleti Lakótelep megtervezésében számtalan építész, belsőépítész és bútortervező vett részt, szerény, ám pozitív utópiák látnokai. De elkészülhetett néhány kisérleti, csúszózsalus magasház is Kelenföldön, és Zalotay Elemér is bekerült a köztudatba gigantikus szalagház-koncepciójával.

A hatvanas évek alatt nagyon sok modern ház jött létre, magas szellemi minőséget képviselve, mégha a kor építőanyagai és gyatra kivitelezési gyakorlata sokszor ürömmé is tette az örömöt. A hetvenes években aztán, a mennyiségi építés, a sematizmus egyre nagyobb térnyerésével a későmodern építészet egyre ritkábban rukkolt elő maradandó, magas szellemi értéket képviselő alkotásokkal. A progresszív építészek egyre erősebb kritikával viszonyultak az eddigre kiüresedett és elsivárosodott modernhez: Makovecz és Csete köre az organikus építészetben kereste a jövőt, mások a posztmodern építészet hatása alá kerültek.

A rendszerváltás idejére a modern építészet, összemosódva a panel-lakótelepek sivár képével, a múlt rendszer pusztítandó emléke maradt csupán. A gyorsan öregedő, gyatra anyagokból épített későmodern házak ma számtalan városban, faluban állnak árva zárzányként, üresen, kifosztva várva a dózert. Csak kevesen ismerik fel a bennük rejlő értéket, lehetőségeket; új háznak már nem elég újak, műemléknek meg nem elég régiek. Félek, mire kiderülhetne, melyik lenne méltó rá, hogy megőrizzék, már csak hűlt helyüket fogjuk találni...

Áthidaló megoldás

Évek óta tervezem, hogy egy honlapot szentelek a magyar modern építészet kései, a Második Világégést követő korszakának, vagyis inkább korszakainak. Az idő viszont kegyetlenül múlik, újabb és újabb házak tűnnek el végleg; lebontják, vagy csak átalakítják őket a felismerhetetlenségig, és csak kevés olyan szerencsés, hogy értő kéz és szellem bábáskodjon felújításuknál, átalakításuknál. Van azért ilyen is.

Mindenesetre, amíg a honlap gondolkodik rajta, hogy megszülessen-e végre, útjára indítom e blogot. Jártamban-keltemben lencsevégre kapok házakat, és feltöltögetem őket ide. Mivel a legtöbbről szinte lehetetlen információhoz jutni, megosztom őket veletek, hátha együtt többet tudunk összerakni.

Írjatok, fotózzatok, keressetek Ti is; küldjetek képeket, vagy csak egy infót, hogy hol, mit... Segítsetek kibogozni e házak történetét; ha el is tűnnek fizikai valójukban, legalább a virtuális tér őrizze meg őket.