Mostanában bárhol jártam, late-modernre kívánkozó házakat látva mindig csak a gagyifotó üzemmóddal rendelkező telefon volt a zsebemben. Most hát ilyen poszt következik, a képek minőségéért a HTC optikája és butácska szoftvere a felelős...
Egy ködös novemberi alkonyatkor parkoltam le a
gödöllői Szent István Egyetem központi épülete előtt. Régóta ismerem képről
Amerigo Tot több emelet magas munkáját az aulában, most végre alkalmam volt élőben is megnézni; az aulában egy rendezvény miatt volt némi világítás ezen az őszi szombat estén, ez
rávilágított arra a tényre, hogy
A mag (első változatában
A mag apoteózisa) szempontjából szörnyű az aula megvilágítása. Bár lehet, hogy van valamilyen alkalmasabb fényforrás erre a célra, amit nem használnak...
A látogatásnak külön aktualitást kölcsönzött, hogy a 100 éve,
Tóth Imre néven született művész tiszteletére éppen
Amerigo Tot emlékév van. Tot életrajzát e helyen nem is fejteném ki, mert a mellékelt linken minden információéhséget ki lehet elégíteni.
A mag lenyűgöző. Hatalmas, élettel teli, plasztikus, organikus struktúrája
életet lehel az aula elegáns, letisztult, de szikár, merev terébe: kontrasztra épülő együttélésük
szimbiózis, mindkét szereplő előnyére válik. Valami ilyesmire gondolok, ha a
társművészet kifejezést hallom; építészet és képzőművészet egyenrangú, szerves egységére, mintahogy az általam amúgy nagyra tisztelt
Jovánovics György új homlokzati munkájáról a Corvinus Egyetem új Duna-parti épületén semmiképpen sem ez jut eszembe - a plasztika és az épület között legföljebb annyi a látszólagos kapcsolat, hogy előbbinek épp annyi helyre volt szüksége, mint amennyi az utóbbin rendelkezésre állt, bár, hogy ezt a helyet a tervező ilyen célra szánta volna, annak semmi jele.
Ezzel szemben a
Zöldy Emil Ybl-díjas építész által tervezett központi épület belső tere élettelen és sematikus lenne
A mag nélkül, a plasztika szinte léptéktelenül hatalmas felszínét pedig az aula fegyelmezett arányrendszere, térbeli paszparuja helyezi emberi arányrendszerbe. Zöldy olaszországi tanulmányútja során találkozott Tot már megvalósult munkáival, és ezek nagy hatást gyakoroltak rá, így az aula tervezése során a hátsó falat úgy alakította ki, hogy az kifejezetten egy nagy műtárgy fogadására legyen alkalmas, melynek elkészítésére az ő javaslatára meg is bízták Totot. Így az 1969-ben épült központi aula nem is volt késznek tekinthető egészen 1983-ig, amikor falavatták A magot.
A központi épület fő szerkesztési elve valószínűleg a monumentalitás lehetett, a négy teljes és egy kisebb, tetőszintet magában foglaló épület viszonylag lapos lepényét Zöldy egy két emelet magas reprezentatív lépcsősor tetejére helyezte, hasonló hatást érve el így, mint V. Pázmándy Margit a váci úti pártházzal (ma Magyar Államkincstár). E merev, patetikus lépcsősort nagyon jó érzékkel oldották a későbbiekben öt nagy, szabálytalan alakú zöld folttal, melyből a két fölső vegetációval borított falú aknaként süllyed a lépcsősor szintje alá, míg az alsók csak a lépcső ferde síkjában elterülő füves mezők. Az épület homlokzatát akkor korszerűnek számító, függönyfalas szerkezettel alakították ki, ez mára kissé megkopott; egy a volt NDK nagykövetséghez hasonlóan értő rekonstrukció sokat fiatalíthatna a házon...
Egy ködös novemberi alkonyatkor parkoltam le a gödöllői Szent István Egyetem központi épülete előtt. Régóta ismerem képről Amerigo Tot több emelet magas munkáját az aulában, most végre alkalmam volt élőben is megnézni; az aulában egy rendezvény miatt volt némi világítás ezen az őszi szombat estén, ez rávilágított arra a tényre, hogy A mag (első változatában A mag apoteózisa) szempontjából szörnyű az aula megvilágítása. Bár lehet, hogy van valamilyen alkalmasabb fényforrás erre a célra, amit nem használnak...
A látogatásnak külön aktualitást kölcsönzött, hogy a 100 éve, Tóth Imre néven született művész tiszteletére éppen Amerigo Tot emlékév van. Tot életrajzát e helyen nem is fejteném ki, mert a mellékelt linken minden információéhséget ki lehet elégíteni.
A mag lenyűgöző. Hatalmas, élettel teli, plasztikus, organikus struktúrája életet lehel az aula elegáns, letisztult, de szikár, merev terébe: kontrasztra épülő együttélésük szimbiózis, mindkét szereplő előnyére válik. Valami ilyesmire gondolok, ha a társművészet kifejezést hallom; építészet és képzőművészet egyenrangú, szerves egységére, mintahogy az általam amúgy nagyra tisztelt Jovánovics György új homlokzati munkájáról a Corvinus Egyetem új Duna-parti épületén semmiképpen sem ez jut eszembe - a plasztika és az épület között legföljebb annyi a látszólagos kapcsolat, hogy előbbinek épp annyi helyre volt szüksége, mint amennyi az utóbbin rendelkezésre állt, bár, hogy ezt a helyet a tervező ilyen célra szánta volna, annak semmi jele.
Ezzel szemben a Zöldy Emil Ybl-díjas építész által tervezett központi épület belső tere élettelen és sematikus lenne A mag nélkül, a plasztika szinte léptéktelenül hatalmas felszínét pedig az aula fegyelmezett arányrendszere, térbeli paszparuja helyezi emberi arányrendszerbe. Zöldy olaszországi tanulmányútja során találkozott Tot már megvalósult munkáival, és ezek nagy hatást gyakoroltak rá, így az aula tervezése során a hátsó falat úgy alakította ki, hogy az kifejezetten egy nagy műtárgy fogadására legyen alkalmas, melynek elkészítésére az ő javaslatára meg is bízták Totot. Így az 1969-ben épült központi aula nem is volt késznek tekinthető egészen 1983-ig, amikor falavatták A magot.
A központi épület fő szerkesztési elve valószínűleg a monumentalitás lehetett, a négy teljes és egy kisebb, tetőszintet magában foglaló épület viszonylag lapos lepényét Zöldy egy két emelet magas reprezentatív lépcsősor tetejére helyezte, hasonló hatást érve el így, mint V. Pázmándy Margit a váci úti pártházzal (ma Magyar Államkincstár). E merev, patetikus lépcsősort nagyon jó érzékkel oldották a későbbiekben öt nagy, szabálytalan alakú zöld folttal, melyből a két fölső vegetációval borított falú aknaként süllyed a lépcsősor szintje alá, míg az alsók csak a lépcső ferde síkjában elterülő füves mezők. Az épület homlokzatát akkor korszerűnek számító, függönyfalas szerkezettel alakították ki, ez mára kissé megkopott; egy a volt NDK nagykövetséghez hasonlóan értő rekonstrukció sokat fiatalíthatna a házon...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése