2009. május 13., szerda

OFF: Építészet a szépirodalomban 1.


Néhány éve barátaimmal listát kezdtünk írni, könyvekről és filmekről, melyek témája távolabbról-közelebbről kapcsolódik az építészethez, de szépirodalomként születtek, nem építész, építészettörténész vagy kritikus tollából (vagy kamerájából). Ez elég pongyola körülírás, de azt hiszem, érthető, mire gondoltam...


Bár nem e darabbal akartam kezdeni a kitekintést, mégis előre kivánkozik Horváth Márton 1970-es, Holttengeri tekercsek című regénye. Hogy miért? Mert a bevezető posztban említett Építészeti vita világába enged betekintést, még akkor is, ha Horváth maga íróként a szocreálnak a hazai szépirodalomba való beültetésén dolgozott.


Adott tehát egy író (irodalompolitikus), aki a hetvenes évekre eljut oda, hogy számot kell vessen saját korábbi életével, abban elkövetett hibáival. Hogy önéletrajzi regényének főszereplőjétől kellőképp el tudjon távolodni, a történetet az építészet világába tolja át, abban reménykedve, hogy e távolságtartás mélyebb önkritikát tesz lehetővé - sajnos, saját korlátait még így sem képes átugrani...


A történet ettől függetlenül érdekes: Horváth könyvbeli karaktere idős, megvakult építész, aki az Építészeti vitát követően, mint a szocialista realizmus élharcosa, hirtelen került a tervezőintézeti szamárlétra tetejére, ahol nem kis közutálatot vívva ki, fél évtizeden át "uralkodott", és próbálta betörni a "kozmopolita, formalista" modern építészetben hívő kollégáit, hogy azután a hruscsovi fordulatot követően annál mélyebbre zuhanjon. A helyzet fonákságát az adja, hogy mint korábban fontos, vezető tisztségviselőt, még akkor sem rúgják ki, amikor már szinte teljesen megvakult. Bár érzi, hogy lenézik, utálják, az igazi számvetést neki magának kell elvégeznie, miközben olyan alibi-feladatokkal látják el kegyelemből, amik számára is egyértelművé teszik, valójában már fölösleges az iroda számára.


Horváth Márton még 1970-ben, másfél évtizeddel a szocreál korszak vége után sem képes igazán szembenézni tévedéseivel, próbálja a gyakorlati megvalósítás hibáira fogni a kudarcot az elvek valódi revideálása helyett. A könyvet mégis javaslom mindenkinek, aki meg akarja érteni a magyar művészeti életet majd egy évtizedig eltorzító szocialista realizmus kapcsolatát a való világgal, a kortárs nemzetközi modern gondolkodással.


Ui.: Csak nem régen fedeztem fel, hogy film is készült a könyv után, az iró filmrendező lánya, Cantu Mari, akinek gyerekkori karakterét Horváth szintén beleírta a regénybe, felnőttként elkészítette saját verzióját. Nem láttam ugyan, de érdekes lenne megszerezni...

1 megjegyzés:

mcs írta...

Kedves Pp!

Nem ismertem sem a könyvet, sem a szerzőt, ezért rögvest utánanéztem a dolognak. A linkekből nem derül ki, hogy Horváth (Schiller) Márton 1926-tól 1931-ig építészhallgató volt Budapesten, tehát nem véletlen, hogy a híres építész-vitát választotta a saját kultúrpolitikai ténykedését elemző/értékelő/mentegető önvallomás illusztrálására. Kalandos élete lehetett. Az apja zsidó régiségkereskedő volt, ezért a lánya, Cantu Mari Rózsadomb c. filmjének gazdag enteriőrjei sem véletlenek... Érdekes egymásravetülése ez építészetnek és irodalomnak, különös tekintettel arra, hogy Horváth hosszú évekig volt - 56-os kiábrándulása és kegyvesztettsége után - a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatója.
Megszerzem és elolvasom, kössz a leleményt :-)

Üdv!
Masznyik Csaba