Cimbalom utcai református nyugdíjasház és templom

E blog indításakor nem számítottam rá, hogy 1980 utáni ház is elő fog itt fordulni. A II. kerületi Pusztaszeri úton, az MTA-KKKI fotózása közben azonban szemembe ötlött az út túloldalán álló épület; s mert legutóbb a budai hegyvidék későmodern-kori társasházas beépítéséről írtam, ide kívánkozik, bár nem társasház a szó hagyományos értelmében.

A hetvenes évek vége felé egy Erdélyből ideszármazott református asszony, Fésűs Imréné felajánlotta vagyonát és telkét az egyháznak templom építésére. 1980-ban meg is tervezte az épületet Szabó Iván építész, aki 1970-ben Ybl Díjat kapott a szombathelyi Isis Hotel tervezéséért, majd ugyenebben az évben megkezdődött a kivitelezés is Szabó István szintén Ybl-díjas építész, a templomépítészet akkori egyik legavatottabb szakértőjének műszaki vezetése mellett. Az 1983-ban átadott épület földszintjén kapott helyet a puritánságában is szép, egyszerű templomtér, felsőbb emeletein pedig nyugdíjas református lelkészek számára helyeztek el lakásokat.

A ház formavilága egyszerre tükrözi tervezőjének modern attitűdjét, és reflektál a kor átmeneti jellegére, amikor több évtizedes lemaradással Magyarországon is szélesebb körben kezdett elterjedni a posztmodern építészet. Ezzel együtt mentes a formák tobzódásától vagy historizáló építészeti elemek megidézésétől; csak az összetett tömegképzésű magastető és a templom funkcióra utaló torony-szerű tömeg félnyereg-teteje okán gondolhatjuk, hogy nem a klasszikus későmodern időszakban született.

Ami a homlokzatképzést és a részleteket illeti, a klasszikus modern skandináv építészetttel való rokonsága tűnik szembe. A vörös klinkertégla-burkolat és az azt tagoló nyersbeton tektonikus elemek (áthidalók, kiváltók, oromfalszegélyek, erkélylemezek- és mellvédek) , melyeket - valószínűleg később - szürke betonfestékkel festettek át, kedvenc vesszőparipámmal, a dániás építészek életművével hozhatják kapcsolatba a házat. E kötődés, bár nem triviális, mégis halványan kimutatható. A '29-es születésű Szabó Iván 1955-ben diplomázott a BMÉ-n, majd néhány év Közép-tanszékes tanársegédkedés után 1963-tól a TTI-ben dolgozott Callmeyer Ferenc műtermében. Mestere, Callmeyer viszont idősebb Janáky István mellett tanulta a szakmát, aki, lévén Jánossy György munkatársa volt a hódmezővásárhelyi Kultúrotthon tervezésekor, már kapcsolatba hozható a Dániásokkal. Hogy ez az áttételes tudásanyag motiválta-e Szabót, vagy egyéb hatások, szándékok, ma már nem kideríthető, mert az építész néhány évvel ezelőtt, 2006-ban elhunyt.

A Cimbalom utcai templom utóéletéről még elmondható, hogy a gyülekezet a 2000-es években az épület kertjében fa haranglábat építtetett, mely aránylag visszafogott, modern formájával nem üt el lényegesen az épülettől. Szintén mostanság került székelykapu is az utcai kerítésbe.


Irodalom: Székely Imre: Templomaink (Budai Polgár Könyvek, 2000)

Árnyas úti lakóház

A XII. kerületi Árnyas út egykor csöndes, erdős utca volt, ma a Budakeszi út elkerülésére szolgáló egérútként naponta autók százai (ezrei?) zötyögnek végig kátyúin és fekvőrendőrein. Ennek ellenére klasszikus hegyvidéki kertvárosi környék, abból a fajtából, ahol a pompás századfordulós villák valaha hatalmas kertjeit a hatvanas, hetvenes években zsebkendőnyi telkekre parcellázták, és háromszintes szürke kockatársasházakkal zsúfolták tele. Bár az egykorvolt gyömölcsösöket, pagonyokat akkor tarra vágták, az elmúlt harminc-negyven évben újra felnőttek a fák, jótékony zöld függöny mögé rejtve a többségükben sematikus, építészeti értéket még véletlenül sem hordozó társasházakat (hacsak az általában jól szervezett, világos alaprajzot nem soroljuk ide).

A budai hegyvidéknek, mint Budapest tüdejének ez az intenzív be- (sokak szerint túl-) építése már az építkezésekkel párhuzamosan is sok vitát gerjesztett. Osskó Judit "Unokáink is látni fogják" című tévéműsorának 1974. szeptember 24-i adásában részletesen foglalkozott a témával, amint az a műsorok nyomán készült, azonos című könyvből (1) is kiderül. Mindenesetre, a Nagy-Budapest létrejöttét követő első Általános Rendezési Terv (1960) jelentős számú lakás építését célozta meg a városban, úgy, hogy a beépített terület ne növekedjen; ezt magas, telepszerű beépítésekkel látták megvalósíthatónak. Foglalkozott az ÁRT a budai zölterületek, zöld folyosók megtartásával is. A második ÁRT (1970) már konkretizálta azokat a területeket a budai hegyvidéken, ahol magas, pontházas (lakótelep-szerű) ill. intenzív társasházas ("laza városias") beépítés volt a cél. (2) A korabeli szakma a modern elvek szellemében alapvetően az előbbit preferálta, Corbu pontházait vízionálva a hegyvidéki erdők közé. Létre is jött néhány jellemző példa, mint a Törökvészi út és Kapy utca kereszteződésében vagy a Budakeszi út mentén a Európa Szálló tövében álló középmagas pontházak.

Ennek ellenére a '70-es évektől szinte egyeduralkodóvá váltak a zsebkendőnyi telken álló 6-12 lakásos, fogatolt, földszint+kétemeletes kockatársasházak. Ezek építéséhez elég volt egy ügyvéd által összetákolt építtető közösség, egy gyorsan és olcsón összedobott terv, és már készült is a jellemzően silány kivitelezési minőségű, lehangoló kockaház. Ezért is emelte ki Osskó Judit műsorában azokat a példákat, melyek a tendenciával szembemenve magasabb építészeti színvonalú, akkor korszerűnek tartott beépítésű házakat eredményeztek, legyenek azok akár magasabb, kis területhasználat mellett nagyobb zöld kertet meghagyó telepes projektek, vagy a hegyoldal sziluettjét követő teraszházak.

És itt kerül a képbe az Árnyas út. Az együttest, melyet sétáim során magam is újra meg újra megnéztem, Osskó is a pozitív példák közt hozza. A környezeténél kissé magasabb (4-5 szintes), H-alakú, de nem gangos, hanem 12-fogatú telep az Árnyas út és a rá merőleges, nemrég Sztehlo Gáborról elnevezett kis köz sarkán koncentrálódik, így a telek felső részén nagy, zöld kert jön létre.


Nagyobb térképre váltás

Messziről feltűnik a házak részletképzése is. A mélykék, domborúmintás, mázaskerámia lábazat, mely a felsőbb szinteken is visszaköszön, az erkélyek mellvédjét képező előregyártott, egyedi megjelenésű műkő elemek, és az ezek formájára visszautaló szerelt korlátelemek a bütühomlokzatokon, vagy a markáns vízköpők mind-mind a tervező, Vadász György szobrászathoz, plasztikus formáláshoz való vonzódásának bizonyítékai.

Az együttes messze megelőzte a korát, a nemzetközi későmodern sematizmusból való kiútkeresése tükröződik rajta, még akkor is, ha az Árnyas út felőli képen jelentősen ront a garázssor végtelen kígyója. Igaz, ezt is megpróbálták humánusabbra formálni az egységek "játékos" ugráltatásával, mégis ez uralja az utcaképet a mélyen beleékelődő, beton dongával fedett, kovácsoltvas kapu helyett.


(1) Unokáink is látni fogják
szerk.: Osskó Judit
Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1978

(2) Dr. Izsák Éva – Dr. Probáld Ferenc
Klimatikus környezet és városfejlesztés Budapesten
itt a weben

Magasház Újpalotán

Az Újpalotai Magasház kellő távlatból nézve ikon-szerűen emelkedik ki az újpalotai lakótelep öt- és tízemeletes paneljainak tengeréből. Mégsem annyira szembeötlő, a hetes busz például annyira közel megy el hozzá, hogy régebben mindig csak a lábát láttam, ha elmentem mellette; a közelben lakó rokonaim is a lakótelep sarkán álló, kockásra festett "pepita-házat" határozták meg tájékozódási pontként, ha hozzájuk mentem. Pedig a tizenöt emeletes torony nem csak mérete okán, hanem egyedi építészeti és mérnöki megoldásai miatt is figyelemre méltó.

A hetvenes évek első felében felépült lakótelep vízellátását ugyanis úgy látszott a legegyszerűbbnek megoldani, hogy a maximum tízemeletesek közé építenek egy másfélszer magasabb toronyházat, a tetején víztartállyal. Szerencsére, a generáltervező Típustervező Intézet (TTI) és a víztorony okán tervező Mélyépterv mérnökcsapata a kor jeles építészével, Tenke Tiborral egészült ki, aki az épület építészeti megjelenéséért felelt. A ház aránylag rövid idő, egy év alatt épült fel 1975-ben.

A paneles építésmód miatt (is) sematikus lakótelepi házak közül már pusztán építéstechnológiája miatt is kilóg a toronyház, ugyanis csúszózsalut alkalmaztak; ez, hasonlóan a budafoki magasházakhoz, itt is egyedi megjelenést kölcsönöz, az építésmód sajátosságaiból fakadó építészeti jegyek (a házon végigfutó, függőleges pengeélek, szabadabb - esetenként íves - alaprajzi formálás, a panelhézagok elmaradása miatti egységes, monolitikus tömbszerűség) egyedi építészeti arculat megteremtésére adtak lehetőséget Tenke számára.

Egyéb érdekességei is vannak a háznak: a víztartályok alatti legfelső lakószinten kétszintes, nagy belmagasságú, északra nagy üvegfelületekkel megnyitott műteremlakások kaptak helyet. A ház vertikális tagolásának pedig érdekes, kissé feszült ellenpontot adnak a loggiák, melyeket a csúszózsalus építésmódnak némiképp ellentmondó módon, utólagos acélkonzolok segítségével lógattak ki a lakások elé. A bejárati előtető hatalmas, szélein ívesen kiforduló konzolja pedig egyenesen luxusszámba ment a kor lakóház-építészetében.

Bár nem tartozik szigorúan véve a budapesti városrendezési koncepció jegyében épült magasházak közé, az Újpalotai Magasház hasonló városképi funkciót tölt be, mint a SOTE magasháza a Nagyvárad téren, vagy a TB székház a Róbert Károly körút és a Váci út metszéspontjában. Ahogy Virág Csaba szokta mondogatni, a panellakótelepek "övsömöre" elrontotta, értelmezhetetlenné tette a pesti oldal drámai aréna-szerűségét, mely a budai magas pontokról kirajzolódott egykor: "színpad" a Duna, mögötte a Vár és a Gellért-hegy díszleteivel, a nézőteret a pesti főutak sugaras-gyűrűs rendszere rajzolta ki, térfalait a Gödöllői-dombság ködbe vesző lankái. A hatvanas-hetvenes évek városépítészei úgy gondolták, hogy ebből az elveszett "tájképből" visszadhatnak valamit a paneltengerbe vesző külső körút mentén, mintegy ívet kirajzoló leszúrt magasházak gesztusaival, melyek e külső ív és a kifelé vezető sugarak metszéspontjait jelölték volna ki. A nagyratörő koncepcióból végül csak a bekezdés elején említett két toronyház épült meg. Napjaink magasház-vitájában viszont valószínűleg innét eredeztethető az a középutasnak mondható elképzelés, mely megengedné ugyan Budapesten felhőkarcolók építését, de csak a Róbert károly - Hungária gyűrűn kívül.

Kik azok a "dániások"?

(Jánossy György)

A második világháború vége felé, amikor a német hadvezetés már egyre inkább számolt a katonai vereség lehetőségével, de talán még hittek benne, hogy meg lehet úszni a totális összeomlást, mérnökhallgatók egy részét próbálták átmenteni Németországba, abban a reményben, hogy a birodalom központja a csatlósországok elvesztését túlélheti, és akkor szükség lesz az újjáépítéshez fiatal mérnökökre. (Legalábbis ez volt a félhivatalos verzió, sokak szerint azonban csak lövészárok-tölteléknek volt rájuk szükség...)

A Műegyetemről egy majdnem teljes évfolyamot vittek el, köztük építészek tucatjait is. Hónapokon keresztül vándoroltak Németország felé, közben hetekig egy-egy útba eső falu tornatermében vagy csűrében folyt a tanítás, a kísérő tanárok vezetésével. A háború utolsó hetei viszonylag szerencsésen, valahol német területen érték őket. Ekkor a társaság két részre szakadt; a "déli vonat" utasai Dél-Európa felé vették útirányukat, míg az "északi vonaton" utazók végül Dániában kötöttek ki (ezen utazott az építészek nagy többsége is).

Dániában hivatalosan hadifoglyoknak tekintették őket, de az eleinte zárt tábor kapui hamar megnyíltak, ki-ki megpróbált munkát találni és pénzt keresni. A szerencsésebbek építészirodákban kaptak munkát (Farkasdy Zoltán például Jörn Utzon mellett), itt tanulták azt, amit aztán hazatérésük után kamatoztatva "dániás magyarokká" váltak. Nem mindegyikük tért persze haza, a "szabaduláskor" többen maradtak, többen meg Nyugat-Európa, Amerika felé vették az utat.

(Farkasdy Zoltán)

A "déli vonat" utasai nem voltak ilyen szerencsések, a vonatot a háború utolsó napjaiban amerikai légitámadás érte; jónéhány műegyetmista diák és tanár halálát okozva.

A témát több könyv is feldolgozta, én Bartha Tibor (1) beszámolóját olvastam, rajta kívül Madaras Jenő is leírta emlékeit (2); Palasik Mária végül történészi igénnyel is feldolgozta a témát (3). Ezek alapján pedig Papp Gábor Zsigmond két nagyon szép dokumentumfilmet is leforgatott (4), (5).

A "dániások" hazatértük, 1946 után megtermékenyítően hatottak a háború pauzája után újjáéledő hazai modern építészetre. A legismertebb dániások közé tartozott például Farkasdy Zoltán és Jánossy György.

(1) Bartha Tibor: Szia Madár: a Műegyetem építészmérnök hallgatóinak ödisszeája a második világháborúban, Koppenhága, [Szerző K.]

(2) Madaras Jenő: Hamvazószerda [1993]

(3) Palasik Mária: A Műegyetemisták Odüsszeiája 1944-1946 [Műegyetemi Kiadó, 2007]

(4) Hamvazószerda, színes magyar dokumentumfilm, Papp Gábor Zsigmond, 64 perc, 2004.
Közreműködők: Kajtár Lajos, Kerekes Szilárd, Kovács László, Madaras Jenő, Madaras Jenőné

(5) Menekülő egyetem, magyar dokumentumfilm, Papp Gábor Zsigmond, 52 perc, 2005.
Közreműködők: Adamis Géza, Bartha Tibor, Dénesi Ödön, Dragonits Tamás, Hanusz András

Budapest, Béke tér 10.

A XIII. kerületi Béke tér egyik oldalán, a Szegedi út torkolatában áll egy üres, vélhetően bontásra váró ház. A mellette már majdnem a teljes háztömböt megevő "Centrál Park" nevű legújabbkori mázas lakótelep nyilván előbb-utóbb ide is kiterjed (legföljebb pillanatnyilag a válságra való tekintettel sztendbájba kapcsoltak az építtetők).

Hogy irodaház volt, vagy iskola, vagy valami egyéb, még nem tudtam kideríteni; a tömbre szóló szabályozási terv tanulsága szerint mindenesetre eltűnésével számoltak a várostervezők.

A ház amúgy nagyjából mindazt megtestesíti, amit Corbu néhány évtizeddel korábban lefektetett az "Egy új építészet felé"-ben; modern a szó eredeti, fundamentális értelmében: tekintet nélkül a tompaszögű utcasarokra, szigorú, derékszögű koordinátarendszerű épület, modern sarokfelfogással (vagyis anélkül); tér felé a főhelyiségek szalagablakaival, a Csata utca felé bütühomlokzattal (igaz, ezt elegánssá teszi a lépcsőházat teljes egészében a homlokzatra kirajzoló üveg függönyfal és a mészkőburkolat).

Hogy helyzetére mégis reagáljon, a nagykönyvben megírt, pillérekre kiváltott, és azok alá árkádosan behúzott földszint a mellékutca felé kibújik a ház négy emelete alól, tompaszögű lepényépülettel képezve térfalat ott is.

A főhomlokzat négy emeleti ablaksora kihasználja a szigorú modern stílus szűk homlokzatalakítási eszköztárát, az egyes szintek ablakai "játékosan", szintenként más-más sorolási renddel állnak össze szalagablakká; az első emeletiek mind egy irányba néznek, fölötte szintenként egy tengelynyi eltolással, páronként egymás felé fordulnak.

Még a szomszédos, magastetős, eklektikus házhoz is úgy csatlakozik, ahogy az iskolában tanítják a modern elveket: behúzott, eltérő homlokzati osztású, "lukarchitektúrás" nyaktaggal.

Látom lelki szemeim előtt, milyen elegáns, mai értelemben vett modern középületté válhatna a ház egy értő, színvonalas rekonstrukció során, mégsincs sok kétségem, hogy nemsokára már csak képek fogják őrizni emlékét a cybertérben.

OFF: Építészet a szépirodalomban 1.

Néhány éve barátaimmal listát kezdtünk írni, könyvekről és filmekről, melyek témája távolabbról-közelebbről kapcsolódik az építészethez, de szépirodalomként születtek, nem építész, építészettörténész vagy kritikus tollából (vagy kamerájából). Ez elég pongyola körülírás, de azt hiszem, érthető, mire gondoltam...

Bár nem e darabbal akartam kezdeni a kitekintést, mégis előre kivánkozik Horváth Márton 1970-es, Holttengeri tekercsek című regénye. Hogy miért? Mert a bevezető posztban említett Építészeti vita világába enged betekintést, még akkor is, ha Horváth maga íróként a szocreálnak a hazai szépirodalomba való beültetésén dolgozott.

Adott tehát egy író (irodalompolitikus), aki a hetvenes évekre eljut oda, hogy számot kell vessen saját korábbi életével, abban elkövetett hibáival. Hogy önéletrajzi regényének főszereplőjétől kellőképp el tudjon távolodni, a történetet az építészet világába tolja át, abban reménykedve, hogy e távolságtartás mélyebb önkritikát tesz lehetővé - sajnos, saját korlátait még így sem képes átugrani...

A történet ettől függetlenül érdekes: Horváth könyvbeli karaktere idős, megvakult építész, aki az Építészeti vitát követően, mint a szocialista realizmus élharcosa, hirtelen került a tervezőintézeti szamárlétra tetejére, ahol nem kis közutálatot vívva ki, fél évtizeden át "uralkodott", és próbálta betörni a "kozmopolita, formalista" modern építészetben hívő kollégáit, hogy azután a hruscsovi fordulatot követően annál mélyebbre zuhanjon. A helyzet fonákságát az adja, hogy mint korábban fontos, vezető tisztségviselőt, még akkor sem rúgják ki, amikor már szinte teljesen megvakult. Bár érzi, hogy lenézik, utálják, az igazi számvetést neki magának kell elvégeznie, miközben olyan alibi-feladatokkal látják el kegyelemből, amik számára is egyértelművé teszik, valójában már fölösleges az iroda számára.

Horváth Márton még 1970-ben, másfél évtizeddel a szocreál korszak vége után sem képes igazán szembenézni tévedéseivel, próbálja a gyakorlati megvalósítás hibáira fogni a kudarcot az elvek valódi revideálása helyett. A könyvet mégis javaslom mindenkinek, aki meg akarja érteni a magyar művészeti életet majd egy évtizedig eltorzító szocialista realizmus kapcsolatát a való világgal, a kortárs nemzetközi modern gondolkodással.

Ui.: Csak nem régen fedeztem fel, hogy film is készült a könyv után, az iró filmrendező lánya, Cantu Mari, akinek gyerekkori karakterét Horváth szintén beleírta a regénybe, felnőttként elkészítette saját verzióját. Nem láttam ugyan, de érdekes lenne megszerezni...

Hódmezővásárhelyi Kultúrotthon

Nemrég került az érdeklődés sugarába (újra) a Hódmezővásárhelyi Kultúrotthon, annak kapcsán, hogy az eredeti alkotópáros egyik tagjának, idősb Janáky Istvánnak építész fiai, ifjabb Janáky István és Janáky György tervezik a ház rekonstrukcióját. Az Építészfórumon a rekonstrukció kapcsán kibontakozó vitát itt nem szeretném folytatni, viszont mindenképp szentelnünk kell egy posztot ennek a gyönyörű háznak.





Id. Janáky 1948-49-ben, vagyis a klasszikus és későmodern közti rövid, kapocsként is értelmezhető periódusban tervezte Jánossy Györggyel. Jánossy dániai tapasztalatai, lévén a "dániás építészek" egyik jelentős tagja volt, még igen melegen éltek ekkor, egy évvel hazatérte után, és ezt le sem lehetne tagadni, elnézve a ház finom téglaarchitektúráját. (A "dániásoknak" még majd szentelünk egy posztot...)

Néhány éve, még nem ismerve a házat, Hódmezővásárhelyen barangoltam, és a kisléptékű, mezővárosias házikók meg néhányemeletes modern lakótelepi házak közt messziről feltűnt a zsinórpadlás környezete fölé magasodó tömege. Ahogy hátulról, a kis lakóházak felől közeledve egyre jobban kibontakozott ez az épület, úgy álltam ott, mintha ufót láttam volna leszállni az Alföld közepén (na jó, szélén...).

A képek jelentős része az oldalsó és hátsó nézetekből készült, nem véletlenül...